Thursday 11 January 2018

 80. közös rajzolás 2018. január 6-án
a Budapesti Történeti Múzeumban

A téli időjárásra való tekintettel megint belső térben való rajzolást terveztünk. Szerencsére fővárosunk számos ilyen helyszínnel rendelkezik. Választásunk a Budai várban lévő Történeti Múzeumra esett. 

A sors fintora, hogy idén a tél még nem kezdődött el, gyönyörű, napos, enyhe idő volt. Sokan gyűltünk össze, öt új résztvevő is csatlakozott hozzánk. 


Aki jól megnézi a fotót, látja, hogy valaki a bejárat mellett várakozás közben már rajzol.

Egy kis riadalom után - mit képzelünk mi, hogy csak úgy, programot szervezünk a múzeumba - elkezdtük a rajzolást. Mint kiderült, a többséget a középkori vár, a gótikus lovagterem és kápolna érdekelte. 



Ezek a részletek a második világháború után, a helyreállítás előtt végzett ásatáskor kerültek elő. 
Egy kis olvasnivaló a királyi palotáról

http://budavar.btk.mta.hu/hu/muemlekek/a-budavari-kiralyi-palota.html?start=1  (ez kifejezetten a korai időkről szól. alul lapozni lehet későbbi korokra)


A csapat (két lány már elment)


Az alkotások - no nem mind, mert ennél több készült.

Akiket a lovagterem ragadott meg - három nagyon különböző technika, azonos élmény

 Bobryshev Sergei

Andorka Éva

Ligeti Zsuzsa

A Lovagteremben lévő kályha is megigézett két résztvevőt:

Mag Zsuzsa


Ligeti Zsuzsa

Erikát a színes ablakok ragadták meg a Lovagteremben (csak néztük, hogy hátat fordít a gótikus íveknek, s lám, mi lett belőle):



Nagy Erika (a fekete fehér rajz a helyszínen készült, a színes befejezés otthon)

A gótikus kápolna három rajzra került rá. Ha rajz közben megmozdultunk, bekapcsolt a CD lejátszó és szép gregorián zenére rajzoltunk.

Rostás Ica

Andorka Éva

Ligeti Zsuzsa

A folyosók, korlátok, ablakok, kiállítási tárgyak számos rajz témájául, szolgáltak:

Rostás Ica

Andorka Éva

Harrach Orsi 

 Bobryshev Sergei

 Szentpéteri Zsuzsa

Szentpéteri Zsuzsa

 Lévay Örs

Lévay Örs


Csongrádi János kinézett az ablakon


Lévay Örs is

A gótikus szoborleletek külön teremben láthatók. itt is készült rajz:


Dobra Anett

Ligeti Zsuzsa

A rajzolás után, kávé és sütemény mellett jó kis beszélgetés alakult ki. Régen volt együtt a csapat. Jó volt az új résztvevőkkel megismerkedni. Reméljük, jönnek máskor is. 

A fotók többsége ott a helyszínen készült, sajnos nem minden alkotásról. Ha elkülditek nekem jobb minőségben )fotó, szkennelés) e-mailben (ligetizsuzsa@t-online.hu), cserélem a képet, illetve pótolom.

Ligeti Zsuzsa





No comments:

Post a Comment